Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gondolatok

 

 

 

 

 

 

 

Pünkösd: erő, tűz, megújulás

 

Közeledik pünkösd ünnepe. Újra felidézhetjük az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 2. részében olvasható történetet: Jézus tanítványai együtt voltak, amikor „nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése támadt, és eltöltötte az egész házat, ahol ültek. Kettős tüzes nyelvek jelentek meg előttük, melyek lángokra oszoltak, s mindegyikre rászállott egy. Ekkor megteltek mindnyájan Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek szólani, amint a Lélek adta nekik.”

 

Felidézhetjük az előttünk járó atyafiak történetét, akik, mint pünkösdi hívők, hasonló élményekben, áldásokban részesültek, az Úr nemzedékről - nemzedékre kiárasztotta rájuk pünkösd tüzét.

 

Hálát adhatunk imáikért, melyek a következő nemzedékekért hangzottak el, akikre kérték a Szentlélek megtartó, vigasztaló, megújító erejét, melyre oly nagy szüksége van ma is az egész keresztény világnak.

 

Maga a bibliai jelenet lenyűgöző: hatalmas tablót láthatunk magunk előtt: zúgó széllel érkező tüzes nyelveket, imádkozó, ragyogó arcú tanítványokat, lángnyelvekkel a fejük fölött, megdöbbent tömeget, amint csodálkozva nézi őket, nem tudva, hogy miféle dolog ez. Ezt a csodálkozást és értetlenséget az elmúlt száz év alatt többször érzékelték eleink, akiknek a tiltást, a börtönt is el kellett szenvedniük hitükért.

 

A pünkösdi esemény azért is lélekemelő, mert ezzel mintegy egésszé lett Jézus megváltói műve, küldetését teljesítette, az Atyához ment, de nem hagyta árván tanítványait, elküldte a Szentlelket számukra. A Lélek adott nekik erőt, hogy erővel és hatalommal szólják Isten Igéjét, hirdessék az evangéliumot. Pünkösd óta Krisztus követői birtokolhatják ezt a csodálatos ajándékot.

 

A Szentlélek kitöltése után minden megváltozott: létrejött Krisztus egyháza, kialakult a kereszténység, mely megállt az emberi történet viharaiban, elterjedt az egész földgolyón, sok-sok embernek mutatta meg az Istenhez vezető utat, a megtérés, az üdvösség, a békesség és a szeretet útját.

 

Pünkösd tüzére, a Szentlélek erejére szüksége volt és lesz minden korban a kereszténységnek. E harmadik isteni személy mégis többször háttérbe szorult a századok folyamán, de Istennek gondja volt rá, hogy felrázza, helyreigazítsa a hívőket, ezért hívták fel újra és újra a figyelmet a Szentlélekre a különböző szentségi mozgalmak.

 

 

 

Pünkösd ajándéka, a Szentlélek áldása élő ígéret minden mai keresztény számára is.
Ez a Lélek munkálkodik, erőt ad, vigasztal, az igazságra, az üdvösségre vezet. Segíti a hívőket, hogy megteremjék a Lélek gyümölcseit, melyek: szeretet, öröm, békesség, nagylelkűség, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség/Gal.5.22-23/.

Ki ne vágyna új tűzre, erőre, örömre, megújulásra? Lehetőségünk van az Urat keresni, Lelkét kérni ismét, új pünkösd közeledik!

 

 

 

 

 

 

 

anyak-napi-virag.jpeg

 

 

 

 

 

Anna, az áldott anya
Sámuel 1:9-28


Még néhány nap és Anyák napja van!


Vajon miért van az, hogy ha valami veszélybe kerül környezetünkben, akkor az kap egy napot a 365 közül ???
Így ünnepeltük 2 hete április 22-én a „Föld napját”. De van ma már „levegő napja”, „jövő napja”, „vizek napja”, sőt „Nap napja”, s még hosszan lehetne sorolni a veszélyeztetett életszükségleteinket, melyek mind kapnak egy-egy napot, befejezve a mai nappal, az „anyák napjá”-val.
Talán ezzel szeretnénk letudni erkölcsi felelősségünket?
Anyák napja!
Nem keresztyén ünnep!
Mégis figyelmeztet bennünket. Egy veszélyeztetett értékre, egy olyan értékre, amiről a Biblia is sokszor beszél.
De hogyan is alakult ki az anyák napja ünnepe a történelemben???
Ha végignézünk a történelmi korszakokon, akkor azt látjuk, hogy mindenféle kultúrában megtalálható ez azünnep. Mindenütt van valami közös érték, mely az anyaságot, az anyalétet igyekezett kiemelni és ünnep formájában a közösség tagjait arra emlékeztetni: az anyák napja az élet ünnepe.
Már a görög hellenizmusban is olvashatunk arról a tavaszi ünnepről, amelyet Rheának, mint Zeusz, az istenek és mindenki anyjának szenteltek.
Majd pedig, mind az Ó- mind az Újszövetségben az egyház mennyasszonyként vagy anyaszentegyházként jelenik meg. Ez a korai keresztyén kultúrában már úgy mutatkozott, hogy az anyák napja inkább az egyént védő és féltőn óvó anyaszentegyház ünnepe.
Ez az ünnep a húsvétot követő 4. vasárnapra esett, mely gyakran május első vagy második vasárnapját jelentette.
De honnan ered a mai anyák napja ünnepe, május első vasárnapján?
Nem a keresztyén egyháztól!
A szekularizáció terjedésével, az egyén már kevésbé élte meg az anyaszentegyház féltőn gondoskodó anyai tulajdonságait, ezért a 19/20. század fordulóján Amerikában elindult egy polgári kezdeményezés, amely már nem valamilyen történelmi eseményhez, nem is egyházi ünnephez, nem általában az anyasághoz, hanem az
egyes édesanyákhoz kapcsolódott.
A kezdeményező magánszemély Anna M. Jarvis volt, akinek 1914-ben sikerült Wilson elnöklete alatt állami ünneppé nyilváníttatnia az anyák napját. A háború után pedig hamar tért hódított Amerika után az öreg kontinensen is, sajnos nem a magában hordozott értékes tartalom miatt, hanem elsősorban a virágkereskedők,
üdvözlőlap gyártók, cukorka- és ajándékkereskedők lobbitevékenysége miatt.
Mindez olyan szintre emelkedett, hogy Jarvis végül nem volt hajlandó nevét adni ehhez az ünnephez, sőt még maga is szembekerült a törvénnyel, vehemens tiltakozásai miatt.
Ez hát az anyák napja. Egy jó üzlet. Tuti profit.
365 napból egy az anyáké. Egy száll virág, vagy egy képeslap. 364 napban pedig van, ahogy van.
Nem állítom, hogy ebben a közösségben csak egy napos érték lenne az anyák napja, bár nem ismerem mindenkinek a saját édesanyjával meglévő, vagy korábbi kapcsolatát, illetve azt sem, hogy a jelenlévő anyák hogyan tekintenek saját anyaságukra.
Azt viszont állítom, egyszerű, de talán nem leegyszerűsítő tapasztalataim, talán közös tapasztalataink alapján, hogy az anyaság értéke, fogalma általános válságban van, a nyugati civilizációban és Magyarországon egyaránt.
Anyának lenni ma semmilyen tekintetben sem érték vagy áldás. Legtöbbször a hivatásban, munkában, karrierben való előrehaladás és kiteljesedés akadályaként jelenik meg. A gyermeket sok családban valahogy meg kell oldani, jól időzíteni (akár napra pontosan is) az érkezését, hogy a legkevesebb problémát okozza saját
életünk menedzselése közben.
És az is általános tapasztalat, hogy két vagy több gyermek egyszerűen ellehetetleníti bármely édesanyának a munkába való visszaállását. A több gyermek egyszerűen rizikófaktort jelent minden munkaadónak és HResnek.
Nyugat Európában picit más a rendszer, de a társadalom és annak értékmérőjeként a munkaerőpiac sem édesanyaként tekint rájuk, hanem munkaerőként. Annyi időt kapnak, hogy egy picit felépüljenek fizikailag a szülés után.
Hallott-e valaki arról a szóról, hogy béranya?
Amerikában van elterjedőben ez a fogalom. Nők egyre növekvő többsége saját egészségüket és szépségüket tartva szem előtt indiai és más keleti országok „béranyáinak” szolgáltatását rendelik meg jó áron, és velük
hordatják ki, ill. születtetik meg leendő gyermeküket.
Szóval, azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom mindannyiunk közös tapasztalata az, hogy a mai nőideál messzire került az anyaság értékeitől.
Huxley Szép új világ című művében, ahol az embereket lombikban gyártják a legnagyobb szégyen az anyaságról beszélni. A legerkölcstelenebb szó: az édesanya.
Ez lesz hát a szép új világ? Ahol a nők annyira egyenlők akarnak majd lenni a férfiakkal, hogy ők sem akarnak már szülni?
Remélem, sohasem érünk el ebbe a szép új világba. Bár az irány erre tart.
S ha valaki fel meri vetni, hogy egy nőnek a hivatása, s legnagyobb méltósága és tisztessége az Istentől kapott anyasága, akkor azt minimum a női emancipáció kerékkötőjének tartják, hogy csúnyább szavakat itt ne
használjak.
Ez hát a környezetünk. Egy nap az anyáké, a többi pedig
…szép is…, … új is…
De van-e a Bibliának más mondanivalója az anyákról, az anyaságról, az anyák napjáról?
Van!

Mégpedig az, hogy a Biblia szerint nem lenne szükség anyák napjára, mert az anyaság az egyik legnagyobb érték, amit valaha nő, és az ő környezete saját életében megkaphat Istentől. Félreértés ne essék, nem ítélem el az anyák napját. Jó dolog az anyák napja, de még jobb lenne annak a társadalomnak, melyiknek nincs szüksége anyák napjára, hogy tisztelje, megbecsülje, és legféltettebb kincsének érezze az anyaságot.
Mert ahol a Biblia határozza meg az értékeket, ott a legféltettebb szó: édesanya. Édesanya, akin keresztül Isten az életet ajándékozza. Édesanya, akik első számú munkatársai a Teremtőnek.
Bizony komoly mulasztásai vannak a keresztyén egyházaknak, hogy egy világi, polgári kezdeményezésnek kell figyelmeztetnie bennünket arra, hogy egyáltalán nem természetes ma a Biblia értékrendje akár az anyasággal kapcsolatban is.
Mit is mond hát a Biblia?
A Bibliában a nők sohasem a gyermektől féltek, hanem a gyermektelenségtől. A szégyen mindig a gyermek
nélküli, áldatlan állapot volt, nem pedig a gyermekekkel megáldott családi életforma. Amikor pedig valaki gyermeket szül, akkor a hálaadó énekekben arról olvashatunk, hogy Isten elvette az adott nő szégyenét, gyalázatát.
A bibliai asszonyok az anyaságot Isten legdrágább ajándékának tartották.
Itt van Anna, akinek mindene megvan. Boldog házasság, megbecsülés, szeretetteljes légkör. Mégis lelke mélyéig el van keseredve. Mindene adott, de a legfontosabb hiányzik. Anya szeretne lenni. Gyermekért könyörög.
Nézzük meg rövid pontokba szedve, hogy milyen üzeneteket hordoz a mi számunkra ez a felolvasott történet!
Nem előny, hanem áldás.
Az egész Biblia, de itt Anna esetében is azt látjuk, hogy a gyermekvállalás nem más, mint Isten áldása. Anna Istentől kéri a gyermeket, Istentől kéri az anyaságot, mert egyedül ő tudja ezt megadni neki.
Ma sok család vagy anya úgy tekint egy gyermekre, mint egy befektetésre. Megéri, nem éri meg. Előnyös, hátrányos. Mennyit hoz, mennyit visz.
Nos, egy gyermek megszülése és felnevelése nagyon ritkán előnyös. Azt értem alatta, hogy üzleti szempontok alapján a szülő mindenképpen kockázatot vállal. Rengeteg energiát, időt, erőt és pénzt követel, hogy lelkileg és
fizikálisan is gondoskodjunk egy gyermekről, mondjuk 18 éven át. Ma Magyarországon pl. határozottan nem előnyös második vagy harmadik gyermeket vállalni. Gondolok itt a már említett munkába való visszaállásra,
vagy csak egyszerően a villamosra való feljutásban.
De nem üzleti szempontok alapján viszont azt kell, mondjuk, a Biblia szerint az előny és a haszon nem egyenlő az áldással. Az áldás Isten jelenlétét jelenti akár előnyös, akár előnytelen helyzetben legyen is bárki.
Anna itt nem előnyért és haszonért imádkozik, nem azért, hogy ne szólják meg, nem azért, hogy legyen, ki eltartsa majd öregkorában, hanem női hivatásának betöltéséért: egy gyermekért.
Mert bár élete gazdag volt és mégis szegény. Igazán gazdag csak úgy lehetett, ha Isten áldásaként megkapja az anyaság ajándékát is.
Imádságában pedig azt látjuk, hogy mindent odatett Isten kezébe. Teljes bizalommal hisz Istenben. Talán ez az egyik legtanulságosabb része ennek a történetnek minden édesanya számára, hogy Isten elé mindent oda lehet vinni. Legkeserűbb gondolatainktól és érzéseinktől kezdve a legnagyobb ígéreteinken és fogadalmainkon
keresztül az egész család sorsát. Ezt látjuk itt Anna esetében is. Még nem is lehet biztos benne, hogy Isten teljesíti kérését, de ő már rábízta gyermeke életét az Úrra.
Anyák és Apák! Leendők vagy éppen gyakorlók! Kiben bíztok, és kire bízzátok gyermekeitek életét? Ki segít nektek a gyermeknevelés terheinek cipelésében?
Továbbá arra is rámutat Anna története, hogy az anyaság nem csupán a fizikai szülés következménye. Sok elrettentő hírt hallunk otthagyott és eldobott csecsemőkről, szörnyű élethelyzetekről és sorsokról. Ugyanakkor találkozhatunk olyan valóságos anyákkal is, akik sohasem szültek, mégis anyák, mégpedig a javából. Ilyen a
történetben Anna is.
Mire gondolok?
Az anyaság lelkiség!
Az anyaság áldozathozatal!
Az anyaság életmód!
Egy gyermek fizika léte még senkit nem tesz anyává. Az anyaság szívből fakad.
Az a szeretet, áldozathozatal, végtelen erő és odaadás, amire csak az anyák képesek, sohasem jöhet máshonnan, csakis a szív mélyéről.
Anna esetében azt látjuk, hogy imádságában már oda is áldozza egyszer majd születendő gyermekét az Úrnak.
Ettől nagyobb áldozatot nem hozhat senki. Az a várva-várt gyermek elválasztása után legyen az Úré. Nem magamnak kérem Uram, hanem neked szentelem őt. Ez a legnagyobb áldozat, amit édesanya meghozhat.
Tudni, hogy az Úrtól kaptam, és tudni, hogy neki is adom majd.
Elengedni egy gyermeket, legyen az aprócska, mint Sámuel volt, vagy legyen 18 éves „nagykorú”, vagy 24 éves diplomás – ez minden szülő számára nagy feladat. Mert nehéz elfogadnunk, hogy nem tulajdonunk a gyermek, Isten csak letétbe helyezi el családunkban. Ugyanakkor nem csupán az elengedés, hanem a nevelés is, itt közösségünkben a keresztyén nevelés is sokszor fejtörést okoz családjaink számára.
Sokan érdeklődéssel hallgatnák meg Annát, hogyan sikerült neki olyanná nevelnie Sámuelt, amilyen lett.
Hívő, az Úrban bízó, imádkozó, igazi áldott ember.
Sok szülő későn kap észbe, és szeretne valamit jóvátenni a keresztyén nevelés terén. Ilyenkor történik az, hogy a gyerek soha nem volt templomban, sem hittanórán, sem keresztyén közösségben: mégis le kell konfirmálnia.
Vagy kibírhatatlan a kamasz, ezért beadják egyházi iskolába, ha már ők, a szülők nem, legalább az iskola nevelje rendre. Nem általánosításként, de 99%-ban ezekből az emberekből lesznek azok, akik teljesen kiábrándulnak aztán egyházból, hitből és mindenből.
Ugyanis Anna nem azért vitte Éli főpaphoz Sámuelt, mert maga nem tudta volna jó úton tartani, hanem azért mert ígéretet tett neki, és ezt tartja meg. Anna hitélete nem csak akkor nyilvánult meg, amikor nagyon vágyott
egy gyerekre, és ezért elment a templomba könyörögni.
Anna hite az otthonában is ugyanúgy megnyilvánult. Egy gyermek, aki látja, hogy az édesanya, édesapa imádkozik, hisz, és vállalja a hit áldásos, de sokszor nem előnyös következményeit, ennek a gyermeknek hiteles lesz az Isten és a benne való hit.
Végül pedig érdemes megjegyezni azt is, hogy Anna döntése kihat majd egész népére. Gyermeket szeretne, felajánlja az Úrnak, de még fogalma sincs, hogy ki is lesz ez a gyermek. Isten bírája és prófétája.
Istennek igaz embere egy olyan korban, amikor erény a csalás és lopás, amikor Éli fiai nyomorgatják a népet, és saját érdekeik alapján gyakorolják a vallást. Gondolná-e valaki, hogy egy hívő édesanya csendes imádsága,
szájrebegése, ilyen hatással lehet családra, közösségre, egyházra, társadalomra? Hiszen Sámuel hosszú és küzdelmes élete során Izráel visszatért az Úr útjára.
Erre van szükségünk, nekünk is gyülekezetnek és nemzetnek!
Imádkozó édesanyákra, akik életüket az Úrral élik, akik a legnagyobb áldozatot is képesek meghozni Istenért és gyermekeikért, akik hitelesen élik meg a hitet fiaik előtt, akik teljes hittel rá tudnak hagyatkozni Istenre, és minden erejükkel benne bíznak.
Így áldja meg Isten és így áldjuk mi is gyülekezetünk és magyar népünk minden édesanyját, ne csak a mai napon, hanem az év minden más napján is. Ámen.

 

A Hit ereje!(zsid 11:1)

Érzékszerveink által ismerjük meg a látható világot,hit által pedig a láthatatlant.Lényegében mi is a hit? ISTEN igéje erre így válaszol:”A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.”(Zsid.11:1)  Hogyan keletkezik a hit?”A hit hallásból van a hallás pedig ISTEN Igéje által”(Róma.10:17.)

 

A hit és a vallás nem egy és ugyanaz a fogalom! Vallás sokféle van, de hit az csak egy.Eféz.(4:5.) Vallást örökölhetünk szüleinktől, a hitet azonban személyes meggyőződés útján nyerjük ISTENTŐL. Újra, és újra igazolt az a tény, hogy nem minden vallásos ember, hívő ember. A kettő között jelentős a különbség. „A vallásos embert az ISTEN után való vágyakozás, a hívő embert pedig az ISTENBEN való teljes megnyugvás jellemzi.A vallásos sóvárgás hőssé tehet valakit, de vértanúságra csak az ISTENBEN való ember képes.

 

A BIBLIÁBAN a leggyakrabban emlegetett keresztényi erény a hit. Az ősi pátriárkáktól egész napjainkig csodásan bontakozott ki a hit ereje azok életében,akik ISTEN szolgálatában álltak(Zsid.11:33-36.) Egy beteg asszonynak mondotta JÉZUS:”Bízzál, leányom, a te hited megtartott téged.”(Mt.9:22.) Nem a mi ismeretünk, rangunk, tudásunk, nem nagy emberek befolyása vagy vallásunk, hanem a mi KRISZTUSBAN, az Ő érdemeiben, megváltói hatalmában való hitünk tart meg minket. Ha hitben elfogadjuk Őt megváltó ISTENÜNKNEK, Urunknak.

 

Michael Collins, aki azon hősök egyike volt, akik kitűzték az amerikai zászlót a holdra, a következőket mondotta: „A hit kiszélesíti képzeletünk látókörét ugyannyira, hogy hitszemünkel láthatjuk az ISTENT, a Hold Teremtőjét.

 

Josafát, Júda királya ütközetre készült, és Tékoa pusztájában a harcra kész tábort így bátorította:”Higgyetek az ISTENBEN, az ÚRBAN, és megmaradtok! Higgyetek prófétáinak, és boldogultok!”( 2 Krón. 20:20) ( Az ószövetségi Izrael temérdek csődjét és kudarcát így magyarázta Dávid király: „Mert nem hittek ISTENBEN, és nem bíztak az Ő segedelmében!”(Zsol,78:22.) Életünk sikereinek vagy kudarcainak, még ma is az a titka, hogy hogyan viszonyulunk ISTENHEZ és prófétáihoz.

 

Megszámlálhatatlan azok tábora, akik nem tudják, hogy mit és miért hisznek.Sokan örökölték vallásukat, de az igaz hit birtokába sohasem jutottak: bár nem vallástalanok, de ISTENNÉL mégis hitetleneknek számítanak.Ezek egyének csak keveset kutattak az igazság után. ISTEN Igéjét, a bibliát nem ismerik. Hagyományok szerint ünnepeket ülnek annélkül, hogy tudnák, hogy miért is ünnepelnek? Ezen vallások közül a legtöbb a BIBLIÁVAL, és egymással is ellentétes hitelveket tanít. Nem minden tanítás ered ISTENTŐL, az igazság forrásából. Vannak tanítások, melyek félrevezetik azokat, akik az üdvösség útját keresik, s amelyek ezért csalásnak minősülnek.

 

ISTEN az Ő FIÁT adta, hogy  ha valaki HISZEN Ő BENNE, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.(Ján.3:16.) Hogyan higgyünk benne? JÉZUS maga mondta:”Aki hisz énbennem, amint az írás  mondotta…”(Ján.7:38) AZ a hit az igaz hit, amely a Szentírás kijelentésein alapszik.

 

Dicsőséges második eljövetelének jeleiről szólva, JÉZUS aggódva tette fel a kérdést:

 

„És ha az embernek FIA eljön, VAJON  TALÁL-E HITET A FÖLDÖN?” Nem különböző vallási felekezeteket, nem kegyes  templombajárókat, hanem HITET  keres majd JÉZUS a reá várakozók között.Olyanokat, akik „megtartják ISTEN parancsolatait, és JÉZUS hitét.” (Jel.14:12)

 

Hát hogyan állunk mi a hit dolgában? Vannak „akik a hit dolgában hajótörést szenvedtek” Vajon elmondhatjuk-e úgy mint Pál apostol tette: „mert tudom hogy kinek hittem.”(2Tim.1:12)

 

 Isten helyes tisztelete.

„Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, ezt mondva nekik: Meg van írva: És az én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek.” Luk 19:45-46.
 

           

Hamarosan virágvasárnap van. Alapigeként a virágvasárnapi történetet választottam, ami alapján az Isten helyes tiszteletéről szeretnék beszélni.
A hagyományos keresztyén értékrendnek az alapja Isten létének elfogadása. Így az Ő tisztelete is alapvető és legfontosabb keresztyén érték.
A virágvasárnapi események talán ismertebb része, amikor Jézus szamárháton bevonul Jeruzsálembe, a nép pedig hódol a Messiás előtt és dicséri az Istent. Az események leírásában arról is hallunk, hogy az ószövetségi választott nép vallásos kultuszában az Istennek a tisztelete valahogyan eltorzult. Az Igében azt olvassuk, hogy a virágvasárnapi tömeg Jézus előtt hódolt, de Jézus meglátva Jeruzsálem városát mégis sír. A jeruzsálemi templomba bemenve pedig nagy haragra gerjedt az Úr Jézus és ostort ragadva kiűzte onnan az árusokat, és a pénzváltók asztalait felforgatta. Az ószövetségi választott nép abban a hitben élt, hogy mindaz, ami ott a Jeruzsálemi templomban történik, az Isten tiszteletét szolgálja. A legtöbb vallásos embert nem zavarta, hogy az istentisztelet helye lassan vásárhellyé és az áldoztabemutatás üzletelés és nyerészkedés alkalmává lett. Észre sem vették, hogy mindaz, amit ők istentiszteletként véghezvittek már rég nem az Isten tiszteletéről szól, s az Isten előtt egyáltalán nem kedves. Mielőtt azonban elhamarkodott ítéletet mondanánk az ószövetség népe felett, inkább tegyük fel magunknak is a kérdést: Vajon a mi istentiszteletünket milyennek találná ma az Úr Jézus? Vajon, milyennek látja az Úr Jézus, amikor mi dicsőítjük Őt?
1.      Miközben Jeruzsálem örvendezik, Jézus megsírtja ezt a várost.
„Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől. Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.” (Lk 19:41-44).
A virágvasárnapi események leírásából megtudjuk, hogy Jézus együtt vonult a Jeruzsálembe igyekvő zarándokokkal a páskaünnepre. Amikor távolról meglátta a szent várost és a templomot, akkor sírva fakadt. Sokakat meglepett ez, hiszen a tömeg már útközben ünnepelt. Éltették Jézust, mint Messiás királyt, és az ünneplő és ujjongó tömeg számára ünneprontásnak tűnt az Ő sírása. Miért sírt Jézus? Az evangélium ezt is elmondja nekünk röviden és konkrétan. Azért sírt Jézus, miközben mindenki ujjongott, mert Ő látta népének elesett állapotát. Látta azt a felszínes vallásosságot, ami mögött nem volt tartalom. És látta mindannak a sok istentelenségnek, amit elkövettek, a következményeit is. Jézus látta, hogy mennyire vakká lett az Ő népe, hogy már egyáltalán nem látják az élő Istent. Egyáltalán nem figyelnek Isten törvényeire, rendelkezéseire, amiket pedig népe javára adott. Évszázadokon át sorban megölték a prófétákat, akiket Isten küldött hozzájuk, hogy megmentse őket, és most készülnek megölni Jézust is. Ez a hitehagyott, lelkileg megvakult nép valóságos nemzeti öngyilkosságot követ el. Itt írja le Lukács evangéliuma azt is, hogy hamarosan jön az ítélet és a város és annak lakói elpusztulnak.
Elhatalmasodott a képmutatás. A templom üzemel, áldozati állatok ezreinek a vére folyik ki az oltárokon. Egy-egy nagy ünnepen óriási tömegek fordulnak meg a szent városban. De vajon van-e valaki, aki azért jönne a templomba, hogy megújult szívvel távozzék onnan? Ezért fedte meg Isten az ő népét már Jeremiás idején is: „Ti a hazug szavakban bíztok, amelyek semmit sem érnek. Loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baalnak tömjéneztek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek. Aztán idejöttök, és megálltok előttem ebben a házban, amelyet az én nevemről neveztek el, és azt mondjátok: megszabadultunk! De aztán ugyanazokat az utálatos dolgokat követitek el. Vajon rablók barlangjának nézitek ezt a házat, amelyet az én nevemről neveztek el? Majd én is annak nézem! Így szól az Úr. (Jer 7:8-11).
A nép vaksága azt jelenti, hogy nem ragyog előtte Isten mérhetetlen nagy kegyelme, amit hittel megragadhatna. Kiabálják, hogy áldott a Király, aki jön az Úr nevében, de rég nem úgy tekintik már Istent, mint aki az ő Királyuk. Ők önmagukban, Isten nélkül akarják megoldani a problémákat. És Jézus látja, hogy ez az Isten nélküli élet a biztos pusztulásba vezet. Ő már most, virágvasárnapon látja az üszkös romokat, amik majd negyven év múlva Jeruzsálem és a templom helyén lesznek. Ezért sírt Jézus. Ő messzebbre és mélyebbre látott. Így értjük meg azt, hogy miért sírt Jézus, amikor mindenki más örült.
2.      Jézus helyreálltja az Isten tiszteletének igazi rendjét.
„Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, ezt mondva nekik: Meg van írva: És az én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek.” (Luk 19:45-46.)
Jézus azonban nemcsak sír Jeruzsálem felett, de azt is megmutatja, hogy mi a megoldás, hogyan lehet ebből az állapotból kijönni. A népnek megtisztulásra van szüksége, s az istentiszteletnek is meg kell tisztulnia, hogy helyreálljon az Isten tiszteletének rendje. Az imádság csöndjét megtörte a pénz csörgése, a hangos alkudozás, az állatok bőgése, egyáltalán mindaz a lárma és zűrzavar, ami az üzleteléssel együtt jár. Az üzletelés betolakodott a templom udvarába, kiszorítva Istent és az Ő tiszteletét. Érdekes az, hogy a bűn mennyire el tudja homályosítani az emberek látását. Észre sem veszik, hogy mindaz, amit ott a Jeruzsálemi templomban az Isten tiszteletére véghezvisznek, már rég nem szolgálja Isten tiszteletét. Észre sem veszik, hogy az egész csak képmutatás, hogy bár a külső tisztasági törvényeket szigorúan megtartják és bemutatják a bűnökért a különböző áldozatokat, de valójában a szívük már nagyon távol van Istentől. Tulajdonképpen kettős életet élnek. Az ünnepekkor megfordulnak a templomban, bemutatják az előírt áldozatokat, letudják Isten felé a „kötelességüket”, aztán nyugodt szívvel élik a magunk életét úgy, mint akik nem is járnak templomba, mintha nem is létezne az Isten.
A felszínes vallásosság, a képmutatás lelkülete uralkodott el a templomban, Jézus pedig azért megy be oda virágvasárnapján, hogy megtisztítsa a templomot, és helyreállítsa az Isten tiszteletének valódi rendjét és tisztaságát.
A főpapok, az írástudók és a nép vezetői azonban megbotránkoznak Jézus tettein. Ők sem értik meg Jézus templomtisztítási tettének lényegét, nem értik, hogy miért űzi ki onnan Jézus az árusokat és a pénzváltókat, hiszen őket ez eddig egyáltalán nem zavarta.
A virágvasárnapi események része nemcsak a szamárháton bevonuló szelíd Jézus képe, de az ostort ragadó és a templomot megtisztító Jézus képe is. Jézus ezen a napon, földi szolgálata során talán egyetlen alkalommal, korbácsot fog és kiver onnan mindent és mindenkit, aki nem oda való, aki idegen, aki megszentségteleníti az Isten templomát. Ráadásul mindez az egyházi vezetők asszisztálásával történt. Mert mindez haszonból, a pénzért történt. A pénzváltók és az árusok jövedelméből ugyanis a főpapok is részesültek.
Jézus ezt a fajta képmutató vallásosságot leplezi le, hogy helyreállítsa Isten tiszteletének igazi rendjét. Tegyük fel magunknak a kérdést: vajon minket nem kísért-e a képmutatás veszélye? Nem jellemez-e minket is ez a fajta kettősség, hogy itt a templomban úgy teszünk, mintha tisztelnénk Istent, miközben a hétköznapi életünkben úgy élünk mintha nem is lenne Isten?
3.      Isten helyes tiszteletének eredménye: áldás és gyógyulás.
„Azután vakok és bénák mentek hozzá a templomba, és meggyógyította őket. Amikor pedig a főpapok és az írástudók látták azokat a csodákat, amelyeket tett, és a gyermekeket, akik a templomban ezt kiáltották: Hozsánna a Dávid Fiának! Haragra lobbantak, és így szóltak hozzá: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig így válaszolt nekik: hallom. Sosem olvastátok: gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicsőséget?” (Mt 21:14-16)
A Máté evangéliuma leírásából azt is megtudjuk, hogy amikor csend lett a templomban, hozzámentek a vakok és sánták, akiket Jézus ott azonnal a templomban meggyógyított. A templom most újra igazi célját tölti be, nem árusok és pénzváltók helye többé, hanem a gyógyulás helyévé lett, legalábbis addig, míg Jézus ott jelen volt.
Csodálatos látnunk Jézusnak ezt a szeretetét, hogy még most is, még ott is, ilyen lelki állapotban is, közvetlenül a reá váró szörnyű szenvedések küszöbén is fontosabbak neki mások, a kicsik, az elesettek, a segítségre szorulók, a nyomorultak, a kitaszítottak. Ilyen Megváltónk van nekünk, aki így tanít minket az igaz istentiszteletre.
Ezt olvassuk Jeremiásnál: „Így szól a Seregek Ura, Izrael Istene: Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok. Ne bízzatok a hazug szavakban: az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma van itt. Mert, csak ha igazán megjobbítjátok útjaitokat és tetteiteket, ha igazságosan ítéltek ember és embertársa között, ha jövevényt, árvát és özvegyet nem nyomjátok el, és ártatlan vért sem ontotok ezen a helyen, nem követtek más isteneket a magatok romlására, akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok, azon a földön, amelyet őseiteknek adtam, öröktől fogva mindörökké.” (Jer 7:3-7).
Ez történt az első virágvasárnapon. Jézus helyreállította az isten tiszteletének igazi rendjét, s ebből áldás és gyógyulás fakadt. 
Vajon mi jellemez ma minket? Hogyan készülünk mi az ünnepre? Helyre állt-e a mi életünkben az Isten tiszteletének rendje? A legnagyobb ünnepeinkre készülünk, mert nagypéntek Jézus Krisztus helyettünk elszenvedett halálára és váltságára emlékeztet, húsvét pedig az Ő dicsőséges feltámadását hozza elénk, hogy Őt magasztaljuk. De már ünnep neve is leleplezi a magyar népünk gondolkozásának azt a félelmetestorzulást, hogy milyen nevet adtunk mi a Krisztus feltámadása ünnepének. A népnyelv nem a feltámadás tényét ragadta meg, hanem a húsevés kérdését, ezért kapta az ünnep a „hús vét” nevet. Amikor a böjti időszak után végre húst vehetett magához az ember. A külső vallásosság megtartása mögött elveszett a tartalom, a lényeg. Minden vallásos cselekedetet, áldozatbemutatás, vagy éppen a böjt is könnyen válhat képmutatássá.
De a mai ember már böjtöt sem tart. Böjt nélkül készül a még nagyobb hús vételére. A halálon is diadalmaskodó Úr ünneplése helyett pogány termékenységi rítusokból származó szokásként kölnivel locsolgatjuk egymást. Alkohollal locsolgatjuk a sonkát gyomrunkban. Lehessen eladni mindent, amit csak akar valaki az ünnep előtt, és bezsebelni mindent, amit az ünnep kapcsán lehet. A gyerekeket is erre tanítjuk: tartsd a markod, ha meglocsolod a nénit vagy a kislányt. Ez lett az ünnepből. Ez lett keresztyén értékeinkből, ide torzult el az egyik alapvető keresztyén értékünk: az Istennek tisztelete.
Vajon, ha Jézus ma körül néz a világban, az egyházban, a családokban, a szívünkben, akkor nem kell-e emiatt ugyanígy sírnia?

Könyörögjünk azért, hogy ajándékozzon meg minket Isten a bűnbánat könnyeivel, hogy mi is tudjunk sírni azon, ami miatt Ő sír az életünket látva. Kérjük Istent, hogy tisztítson ki az életünkből mindent, ami bűn, ami képmutatás, ami elválaszt minket tőle. Könyörögjünk azért, hogy gyógyítson ki minket is abból a lelki vakságból és jól begyakorolt kétfelé sántikálásunkból, amiben élünk, hogy igazán és helyesen tudjuk őt tisztelni. Legyen számunkra ez az ünnep előtti néhány nap igazi böjt, ami most nem ablaktisztítással, meg talán mértéktelen bevásárlással telik el, hanem azzal, hogy megalázzuk magunkat előtte, csendesen magunkba szállunk, önvizsgálatot tartunk, s engedjük, hogy Ő beszéljen velünk. Engedjük, hogy egészen konkrét dolgokra mutasson rá a mi életünkben, és megerősítse bennünk a bizalmat, hogy lehet ezen változtatni. Nem kell nekünk ilyeneknek maradnunk. Lehet a mi életünk is Istent igazán tisztelő és dicsérő életté. Ámen

 

Az előtte és utána menő sokaság pedig kiálta vala, mondván:Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!És a mikor bemegy vala Jeruzsálembe, felháborodék az egész város, mondván: Kicsoda ez?A sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta. ”

(Mt 21:9 ,11)

jerusalem.jpg

 

Drága Testvéreim!

Már csak néhány nap és itt van virágvasárnap. E kedves tavaszi ünnepet szívesen ünnepli a keresztyén hívő, még akkor is, ha nem kimondottan vallásos. Jó alkalom ez a nap arra, hogy együtt legyen a család, hogy ki-ki felkeresse szeretteit, hogy a hideg, dermesztő hónapok után megmutassuk magunkat a világnak, hogy a valójában most is megújuló tavasz megannyi örömének is részesei lehessünk.

Az ünnepet Jézus dicsőséges jeruzsálemi bevonulásának emlékére ünnepeljük. Ez az ünnep a hét utolsó napjaiban, mint egy biztos változást, szabadulást hozó hírnök. Jézust a sokaság nagyobb része úgy fogadta, hogy felső ruháját a földre terítette, mások pálmaágat tördeltek, és ujjongott a tömeg, ezt kiáltotta: „…hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban. ” (9b.v.)
Sokan bizonyára tudják, hogy azért kiáltják a 128. Zsoltár verseit (26-29) Jézus megpillantásakor, mert ahogyan írva is van, úgy gondolják, hogy Ő egy próféta Názáretből, aki a templomba megy áldozatot bemutatni.

A jeruzsálemi templomban akkor még mutattak be áldozatot; a híres, a világon egyedülálló templom még állott, és nap mint nap folyt a szertartás, de ha valaki nevezetes személy mutatott be áldozatot, azt nagy figyelem kísérte.

Változó,viharos időben a társadalom szeme az egyház felé fordul, tőle vár segítséget, a mindennapi élet sokszor megoldhatatlan kérdéseire tőle várnak feleletet. Ma is így van ez.
Európa szinte valamennyi országában krízisszerű gondok jelentkeznek. Vagy az elviselhetetlenség határához eljutott szegénység hajtja utcára az embereket, vagy az értelmetlenül felszított egymás iránti gyűlölet. Ki ezért, ki azért, de megmozdul a világ, és valaki ma is feleletet vár gondjaira, valaki most is virraszt, és olyan is van, aki ma is hallani akarja egyháza szavát.

Nagy tömeg élteti a názáreti Jézust, élteti mint eljövendőt, mint prófétát, mint Isten emberét. Tisztelet és bátorítás hangja a nép hangja. A próféta nem hazudhat, a próféta igazat mond. Így volt ez évszázadokon keresztül, a kritikus időben elhallgatnak a csábítók, a népet félrevezetők, hamis próféták, akiket ma talán úgy neveznénk, hogy demagog szónokok, és az igaz próféta kimondta az igazságot. Zavaros idők voltak azok, amikor ez a történet játszódik. Idegen uralom alatt háborgott Jeruzsálem. A nép vezetői nem a nép érdekét, hanem ki-ki a maga hasznát és érdekét nézte. Hiába olvasták a papok Ézsaiás próféta könyvét, hiába szólt a nép vezéreihez a szinte parancsszerű felszólítás, hogy: „vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet ”(Ézs 4o:1), nincs, aki meghallja e szavakat.
És mégis van remény! Amikor gondjaival magára marad a nép, amikor az ország urai idegen érdekeket szólgálnak, amikor elviselhetetlen a szegénység, a nyomor, a kilátástalanság, akkor történik valami, ami az egész világra szól, és meghatározza eljövendő történelmét.

Milyen sok dicsőséges bevonulást ismer a történelem. Rómában a hálás alattvalók diadalívet emeltek a hódító császárok tiszteletére. Párizsban ott áll az Arc de Triumph Napóleon tiszteletére. A dicsőséges bevonulásokat nem felejti el a világ. A 2O. század is szobrokkal és monumentális emlékművekkel örökítette meg a nagy hódítók útját. Igaz, hogy az emlékművek ideje már lejárt, és több szobrot már el is távolítottak. Új rend, új évszázad nyílt meg elöttünk. A régi rendszerek, a régi határok ideje eltűnöben van.
Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékünnepén ugyanúgy kötelessége az egyháznak kimondania az igazat, amint azt karácsonykor is tette.

Karácsonykor azt hírdettük, hogy megváltója született a világnak, sokan pedig erről hallani sem akartak. Ők csak egy kis gyermeket bláttak a betlehemi jászolban, akit a világ nem tud befogadni.

Ma ugyanúgy sokan kiáltanak hozsánnát, és nem látnak mást, csak egy „názáreti prófétát”.
Isten többet ad, mint amit kérünk. A nép egy igaz prófétát kért, akinek hinni lehet, aki igaz áldozatot mutat be, akinek kezéhez nem tapad lopott pénz, akinek szájáról nem hangzott el még hazugság.

Isten Messiást adott. Nemcsak egy népnek, hanem az egész világnak, mert az egész világ várja a hamis, hazug és álszent világ végét. A népek békéjének egységünnepe a virágvasárnap. Különböző nyelveken, különböző földrészeken ezért zúgnak ma a harangok. Ezért zúg szívünkben most is a boldog üzenet: Áldott ki jő az Úrnak nevében. Ma egy szájjal kiált a keresztyén világ. E kiáltásban ott van a bénák, vakok és valamennyi testi-lelki nyomorék és megnyomorított kiáltása.Hozsánna a gyógyítónak, hozsánna az áldozónak, hozsánna az Isten emberének, hozsánna az igazat mondónak, hozsánna a Messiásnak, hozsánna a Jézusnak.

 

Ámen

 

"

A Karácsony lényege

A Karácsony lényege mára jelentősen megváltozott, sajnos. A mai korokban azt tartjuk fontosnak, hogy minél nagyobb felhajtás vegyen körül minket. Szinte versengünk abban ki mekkora ajándékot tud venni szeretteinek. A szeretet mértéket az ajándék nagyságában mérjük, pedig ez nem így kellene,hogy legyen. A Karácsony sosem a felhajtásról, a minél nagyobb ajándékokról szólt. A Karácsony az egymás iránti SZERETET ünnepe. Arról szól,hogy megszületett a világ megváltója és ebben a hitben együtt legyen a család,a gyülekezet, örüljünk, hogy együtt lehetünk, és ezt csendben, meghitt körülmények között ünnepelhessük meg. Egyszóval ne arra tanítsuk gyermekeinket, hogy csak akkor lehet szép karácsonyunk, ha hatalmasakat eszünk-iszunk, és nagy ajándékokat veszünk egymásnak. Akkor is gyönyörű lehet, sőt a leggyönyörűbb, ha együtt mindenkivel, szeretetben megünnepeljük a kis Jézus születését. Valamint, ha nem is futja ajándékra, akkor sem csüggedünk, hisz saját két kezünkkel is gyárthatunk szebbnél szebb ajándékokat, de akár egy jó szó, egy régen várt mosoly, is szerettünk legszebb karácsonyi ajándéka lehet.

 

 

Miért is csoda a karácsony?

Gondoljunk csak bele...összehoz minket szeretteinkkel, egy időre elfeledteti velünk bánatunkat, vidámak vagyunk, türelmesebbek, kedvesebbek...hát mi ez, ha nem csoda!

Sokan úgy gondolják, hogy ez csak egy nap, olyan, mint a többi, de nézzünk csak kicsit a dolgok mélyére...

Csak egy nap...:

  • Amelyen együtt van a család összes tagja
  • Amikor mindannyian boldogok lehetünk
  • Mely egy beteg ember számára egy újabb nap, amit megélhetett együtt szeretteivel
  • Mely okot adhat az újrakezdésre
  • Melyen minden megváltozhat, és jóra fordulhat
  • Melyen megajándékozhatjuk szeretteinket, és örömet okozhatunk nekik
  • Melyen minden gyermek arcán mosoly tükröződik

Csak egy nap melyen a CSODA minden évben újra, és újra megtörténhet!

 

 

 

 

Az igazi ajándék Jézus - Adventi gondolatok a készülődés jegyében


 

Adventről beszélgetve az  Ézsaiás próféta jövendölését olvastam a Messiásról. „Gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme. Amikor a gyerekeknek elmondtam, hogy ez a felsorolás mind Jézusra vonatkozik, akkor egy hetedik osztályos diák a következőképpen reagált: ha már ilyen sok neve van Jézusnak, akkor a Facebook-on is bejelölhetné magát. Ez egy mai válasz, ami meghatározza az ünnepre való készülődésünket.

Az Adventben készülünk arra, hogy megszületik az, akinek ilyen csodálatos nevei vannak. Számára mindennél fontosabb, hogy békességünk legyen, hiszen azt mondja: Atyaként tartalak a kezemben. Az embernek egy ilyen hosszú névben nehéz megtalálnia azt, amit leegyszerűsíthet. A mindennapjainkat, és a hétköznapjainkat ez teszi tönkre, hogy mindent leegyszerűsítünk. Igazából ezért nincs ünnepünk, mert azt gondoljuk, akkor lesz ünnep, ha elképzelünk egy csodálatos álomvilágot, hóesést, száncsengőt, és elkészítjük a bejglit is. A karácsony nem erről szól.

Készüljünk a csodára!

A karácsony pontosan arról szól, mint amiről Ézsaiás próféta jövendölése. Az Úr beleszól hétköznapjainkba, hiszen ünnepnapokká akarja tenni azokat számunkra. Azt gondolom, ha igazából készülünk az ünnepre, ha igazából várjuk a Messiás megérkezését, a szabadító megérkezését, akkor pontosan ezt kell átélnünk. Kérdés az, hogy engedjük-e felszabadítani magunkat, vagy megkötözzük magunkat egy rózsaszín álomvilágban, és nem engedjük, hogy megtörténjék a csoda. A csoda, ami megtörtént Jézus születésével, a csoda, aminek mindennap szemtanúi lehetünk, a csoda, amelynek mindennap élvezői lehetünk, és az ünnep, ami betöltheti az életünket. Készülünk-e erre igazán? Készülünk-e a szabadulásra?

Amikor Augustus császár népszámlálást rendelt el, akkor azt akarta megtudni, hogy a birodalmában hány adófizető polgár lakik. Nem tudom, hogy végiggondoltuk-e azt, hogy amikor most megszámláltak bennünket, akkor ezzel a népszámlálással Isten is számba vett minket, hogy hozzá tartozunk-e. Isten azt akarja, hogy hozzátartozzunk, erre készíti az ünnepet. Most Adventben felkészülhetünk erre a csodára, hogy mi az Isten gyermekei lehetünk. Sokkal több ez, mint a hóesés, sokkal több ez, mint a csengőszó…

Minden gyermek életében fontos szerepet játszik az adventi kalendárium. Láttam egy kisfilmet, amikor a kisfiú nagyon izgatottan nyitja ki az első fiókot az adventi házikóján, és aztán ahogy a film mutatja, nagyon türelmetlenül várja, hogy végre karácsony legyen, és elérkezzen a várva várt nap. S persze mindenki azt gondolja, hogy ez a gyermek nagyon türelmetlen és borzasztóan várja, hogy az ő ajándéka mikor kerül a karácsonyfa alá. Ám az igazi csoda, a valódi meglepetés a film végén az, amikor végre elérkezik 24-e, a kisfiú ágyánál ott a rengeteg ajándék, ő felkel, odarohan a szekrényhez, kikapja a saját ajándékát és odaszalad vele az édesanyáékhoz. Ez a karácsony. Amikor nem én várok ajándékot, hanem én adok. Jézus pontosan ezt teszi velünk: Önmagát adja nekünk! Ez az igazi ajándék.

 

 

 

 

Kijelenthetö:

A legtöbb házasság azért jön létre, mert a házasulandó felek

  • élvezik a másikkal való kapcsolatot;
  • szerelmesek egymásba;
  • örülnek egymásnak.

Kijelenthetö:

A legtöbb házasság azért megy tönkre, mert

  • Megszünik a másik emberrel való kapcsolat élvezet volta;
  • Elmúlik a szerelem;
  • Nem örülnek többet egymás létének.

Malakiás 2,14 / Péld. 2,16-17

Kijelenthetö:

A házasságnak nem kell az idö múlásával tönkremennie, mert a házasulandó felek

  • továbbra is élvezhetik a másikkal való kapcsolatot;
  • egy életen át szerelmesek lehetnek egymásba;
  • életük végéig örülhetnek egymásnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Feltéve, hogy együttes életük folyamán megkötnek és betartanak bizonyos elkötelezettségeket. Elkötelezik magukat az Isten tervraja szerinti házasság élésére.

A jó házasság nem szerelemre, romantikára, hanem szövetségkötésre épül!
 
 

A Mal. 2,14-ben és a Péld. 2,16-17-ben két dolog történik:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jézus meghív Isten országába!


I. Elhagyták mindenüket és követték Őt


- Péter és András halászok voltak. Szerették a Genezáreti tó csillogását, a halfogás izgalmát. Szerették családjukat, barátaikat. Egyszer épp hálót vetettek a vízbe. Jézus arra ment és megszólította őket: Jöjjetek utánam! Én emberhalászokká teszlek titeket. - S ők otthagyták hálóikat és csatlakoztak hozzá (Mt 4,18-20).
- Assisi Szent Klára (+1253) közösségének tagjai ma is sokfelé élnek a világon. Klára gazdag és szép leány volt. Amikor hallotta Szent Ferenc prédikációját Isten szeretetéről és országáról, megtért. Otthagyta vagyonát, udvarlóit, családját és elment Ferenchez. Leányom, mit kívánsz? - kérdezte tőle Ferenc. Istent! - válaszolta Klára.
- Mary CharkySidney-ben elérte élete álmát. A magasugrás világbajnoka lett (1938-ban). Amikor hazatért, egész Kanada ünnepelte. De alig néhány hónap múlva egyszercsak eltűnt. Egy idő múltán bombaként robbant a hír a sportrajongók között: Mary Charky egy indiai lepratelepen él, mint betegápoló apáca. Az újságírók kérdésére csak ennyit válaszolt: Istenben megtaláltam mindent, amit kerestem. Megtaláltam a boldogságot.
- Zsuzsa soha nem kapott vallásos nevelést; nem volt megkeresztelve. Tizenhat éves korában egyszerre bejelentette szüleinek, hogy hisz. Élete eddig ismeretlen örömmel telt meg. Hatására rövidesen családjának több tagja is vallásossá lett...
Mi mozdította meg ezeket az embereket, és a többi tíz- és százezreket a történelem folyamán? Ki volt számukra Isten, hogy egész életüket átalakította?

II. Térjetek meg! Elérkezett Isten országa (Mk 1,15)


1. Elérkezett Isten szeretetének országa

Mit érez az ember, aki már szenvedett amiatt, hogy ő mindig többre vágyott, s most megtudja, hogy nincs olyan igaz emberi vágya, amelynek ne volna (minden elképzelésénél szebb) beteljesülése?! - Mit érez az az ember, aki megtapasztalta a kilátástalanságot, s megtudja, hogy a legértelmetlenebbnek látszó eseménynek is van értelme és távlata?! - Mit érez az ember, aki már félt a haláltól, az elmúlástól, s megtudja, hogy örök boldogság vár rá? - Aki megtapasztalta a gyengeséget, bűneit, s megtudja, hogy valaki szíve legbensejéig ismeri, szereti és megérti őt?! Mit érez az, aki álmodott már istenien nagy tettekről s megtudja, hogy Isten valóban Atyja és isteni tettekre, isteni életre hívta meg őt?!
Jézus tanításának lényege, hogy Isten minden elképzelésünket felülmúlóan szeret bennünket. Jobban szeret, mint a legjobb földi édesanya vagy apa: azért hívhatjuk Őt Atyánknak. Atyánk gondot visel ránk. Még “hajunk szálát is számon tartja”. S mindent úgy rendez el, hogy életünkben megvalósulhasson az Ő legszebb terve. De Isten testvérünk és barátunk is. Olyan barát, aki kész életét adni értünk: Az Atya elküldte hozzánk Fiát Jézust, s Ő életét adta azért, hogy mi új életet élhessünk.
Ez Jézus örömhíre: Eljött a földre Isten szeretetének országa; s az ember új életet kezdhet Isten országában.

2. Isten országa bennetek van

Isten szeretete jelen van a világban. Úgy körülöleli az embert, mint a fény vagy a napsugár; akkor is, ha nem gondol rá vagy nem köszöni meg. (Mt 5,45) Isten szeretete tehát minden ember számára meghívás, amelyre válaszolhat.
De Isten országába csak az lép be, aki válaszol az isteni szeretetre; vagyis elkezd élni Isten akarata szerint, a Jézus által meghirdetett szeretettörvények szerint. Aki így él, abban Isten kezd el élni, az Isten országában él. (1 Jn 4,16) S az új módon tapasztalja meg ennek az országnak békéjét és örömét. - Isten országa tehát nincs földrajzi helyhez kötve. “Isten országa bennetek van; - köztetek van” - mondja Jézus. (Lk 7,21)
Isten országa az ószövetségben várt messiási ország. (Mt 11,2 k) De nem politikai ország, a zsidóság világuralma, ahogyan általában a Jézus-korabeli zsidók, sőt az apostolok is képzelték (vö. Apcsel 1,6), hanem Isten egyetemes országa a lelkekben.
Jézus csak példabeszédekkel tudja megsejtetni Isten országának szépségét. Az öröm országa ez: olyan, mint a királyi lakoma, ahol ünneplő boldogság uralkodik. (Mt 22,2) - A szabadság országa ez: ahol a lelki rabok szabaddá lesznek, ahol a megtört szívűek fájdalma elmúlik, s a szomorkodók lelkét betölti a fény. (Lk 4,18-19)

3. “Eladja mindenét és megveszi azt” (Mt 13,46)

Aki megismerte Isten szeretetének nagyságát és örömét, abban feltámad a vágy, hogy adja át magát egészen Istennek: adjon el mindent annak érdekében, hogy végleg beléphessen Isten országába. Az Istennel való élet, az Isten országa “hasonlít a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöt keres. Amikor egy nagyon értékes gyöngyre talál, fogja magát, eladja mindenét, amije csak van és megveszi azt”. (Mt 13,45-46) - Isten országa polgárainak magatartása ez a mindent odaadó hit.
A hit az ember értelmes döntése: válasza Isten megszólítására. (vö. 5.1) Ez a hit teljes odaadást követel: azt, hogy Isten kerüljönelső helyre életünkben; hogy “adjunk el” mindent , ami akadályoz Jézus követésében, hogy mindent rendeljünk alá a vele való kapcsolatnak. - Ha Isten valóban Isten, akkor ő nem lehet máshol, csak az első helyen! (vö. Mt 10,37-39; 18,8-90)
Az élő hit már kezdetben kimondja: “Istenem, te vagy a legfontosabb életemben”. Ahogy haladunk kereszténységünk útján, időnként újabb döntések elé kerülünk: felfedezzük, hogy még egyáltalán nem adtunk oda mindent, hogy most Isten valami újnak odaadását várja tőlünk, s egy új előrelépés lehetőségét kínálja. Ha újra és újra készek vagyunk elveszíteni önzésünket, folyton tapasztaljuk, hogy százszorosát kapjuk. (Mt 19,29) - Fordítva viszont: aki nem kész arra, hogy Istent folyton újra első helyre tegye, abban az isteni élet magja elhal (Lk 8,5 k), az - Jézus mondja - okosabban tette volna, ha nem szegődik Jézus nyomába. (Lk 14,26-35)

4. Isten országa olyan, mint a mustármag

a) Isten országa növekedhet bennünk: “Az Isten országa olyan mint a mustármag - mondja Jézus -. “Kezdetben kisebb minden más vetőmagnál, amikor azonban felnő... fává terebélyesedik”. (Mt 13,31)
- A hit és az isteni élet megkezdődik, amint valaki elkezd Isten és az embertárs szeretetében élni. De mind a hit, mind a szeretetben való élet tökéletesedhet, növekedhet.
b) Isten országa növekszik a világban is. Ha csak egy-két emberben van jelen, oly kicsinynek látszik, mint a mustármag. De Isten országa olyan, mint a kovász, amely megkeleszti a tésztát. (Mt 13,33) Olyan, mint a só, amely ízt ad az ételnek és átjártja azt. (MT 5,13). Ha Isten él bennünk és köztünk, Isten jelenléte sokakat megérint és meghív az Ő országába. Így a mustármag nagy fává nő.

c) Isten országa az örök élet felé fejlődik. Isten országa Jézussal eljött közénk. Azóta itt él a keresztények között. De ez az ország a földön mégis olyan, mint a szántóföld, amelyen együtt növekszik a búza és a konkoly. (Mt 13,25-30; 36-41) Hiszen a földön együtt élnek azok az emberek, akik magukban hordják már Isten országát; azok, akik még várnak arra; és azok is, akik megtagadták azt, hogy benne éljenek. - Sőt, bennünk és magában az egyházban is ott van a konkoly: a bűn vagy annak csírája.
Isten országa tehát az örök életben éri el majd beteljesülését: ahol megvalósul a szeretet végső győzelme.

III. “Aki érettem elveszti életét, megtalálja azt” (Mt 10,39)


Te hiszel-e a szó teljes értelmében? Felfedezted-e már, hogy mire hív Isten? Most első helyen van Isten az életedben?
Előfordulhat, hogy évek óta vallásos vagy, de mégis valami hiányzik neked. Mert azt hitted, hogy egyszer (talán gyerekfejjel) elég volt döntened Jézus mellett... S nem figyeltél arra, hogy azóta Ő hányszor ajánlott fel új kegyelmeket, hányszor kért újabb odaadást tőled (nagyobb hűséget az Ő szavához és az egyház tanításához), s Te nem válaszoltál hívására, mert “fontosabb dolgaiddal” voltál elfoglalva. (vö. Lk 14,15-24).
Arra vagy híva, hogy Jézus jelenlétének, országának tanúja légy családodban, embertársaid előtt; hogy a “föld sója, a világ világossága” légy (Mt 5,13k); hogy sokan eljussanak általad Isten országába. Aki hisz, aki átadja életét Jézusnak, abban Isten csodákat fog művelni. Jézus mondja: “Ugyanazokat a tetteket fogja véghezvinni amiket én, sőt nagyobbakat is fog tenni azoknál”. (Jn 14,12)
Vizsgáld meg magad: mi az oka, hogy nem világít benned Isten országának jelenléte; miben kell új hittel döntened Isten mellett?! - Az imaélet rendszerességében? A becsületes tanulásban? Vagy éppen a kielégítő pihenés megtartásában? A kis dolgokban való mindennapos hűségben? - Vizsgáld meg, mi akadályoz abban, hogy belépj Isten országába! (Lustaság, kényelem, szórakozás, barátok, hiúságod, stb?) És dönts újra!
Nincs “kedved” dönteni? Nem érzel lelkesedést? Félsz, hogy ha Jézust követed, szíved valamelyik dédelgetett kincséről le kell mondanod? - Ez előfordulhat. De a hit és józan emberséged éppen azt kívánja, hogy (hangulatodtól függetlenül) dönts amellett, amit értelmeddel beláttál. S akkor megtapasztalod majd bensődben, amit Jézus ígér: “Aki érettem elveszti életét, megtalálja azt!”

Összefoglalás


35. Miben áll Jézus örömhíre?
Jézus örömhíre abban áll, hogy Mennyei Atyánk végtelenül szeret minket, gyermekévé fogad, és meghív országába. (Földi életünk után pedig hazavár az örök életre.)

36. Ki lehet tagja Isten országának?
Isten országának tagja az lehet, aki hisz Jézus Krisztusban és törekszik tanítása szerint szeretetben élni.

37. Ki a hívő ember?
Hívő ember az, aki megismerte Isten szeretetét, örömmel elfogadta azt, és törekszik szerinte élni.

Válaszolj!


1. Elég egyszer döntened Isten mellett?
2. Mit jelent, hogy a búza és a konkoly együtt növekszik Isten országában?
3. Mit jelent, hogy Isten országa olyan, mint a mustármag?
4. Milyen hasonlattal szemlélteti Jézus Isten országának örömét?
5. Mi az oka Isten országa örömének?

Feladat


1. Vizsgáld meg, mi tart távol Istentől! Határozd el, hogy be akarsz lépni Isten országába!
2. Olvasd el a Szentírásból néhány megtérés történetét (pl. Mk 4,18; Mt 9,9 k; ApCsel 9,1 k. stb.)!

Tudod-e?


Mik az isteni erények?
Isteni erényeknek nevezzük a hitet, reményt és szeretetet. Azért isteni erény a nevük, mert Istenre irányulnak és Tőle származnak. - Istenre irányulnak, hiszen Benne hiszünk, Benne remélünk, legfőképpen Őt szeretjük. Istentől származnak: mert az Ő kegyelmi ajándéka az, hogy képesek vagyunk Benne hinni, remélni, Őt szeretni.

* * *

Hívők - nem hívők


Miért nem hisznek sokan?
- Vannak, akik azért nem hisznek, mert nem ismerik eléggé a kereszténységet, vagy téves ismeretekkel rendelkeznek róla.
- Mások azért nem hisznek, mert még nem kapták meg a hit kegyelmét. Példánkkal és imádsággal segítségükre lehetünk, hogy megkapják azt.
- Vannak olyanok, akiket a keresztények rossz példája riaszt el a hittől. Mindnyájan felelősek vagyunk a nem hívőkért, hogy meglássák életünkből a hit szépségét.
- Vannak olyanok is, akik értelmükkel kezdték már belátni a hit igazságait, de elakadtak: ennek oka, hogynem éltek hitük igazságai szerint, amelyeket beláttak. Tettek nélkül pedig a hit csírája elhal.
Hogyan vélekedünk a nem hívőkről?
- Istennek tetsző lehet az az ember is, aki saját hibáján kívüli okokból nem jutott el a hitre, ha önzetlenül másokért él. Sőt, Isten kegyelme is élhet benne. (1 Jn 4,16) Így természetesen eljuthat az örök boldogságba. (vö. Mt 25,31-46; Róm 2,13-16).
- A nem hívőknek és hívőknek tudniok kell tisztelni és elfogadni egymást. És ha a hívő ember tanúságot tud tenni emberségéről, hitének öröméről, akkor jel lesz a nem hívő számára is.
Mit kell tennünk hitünk érdekében?
- Aki belátta a hit igaz voltát, annak önmaga iránti kötelessége, hogy tovább mélyüljön a hit ismeretében. (A megismert igazság kötelez!) Kötelessége, hogy hitét továbbképzéssel (hittan), olvasmányokkal erősítse.
- El kell kerülnöd, hogy hiteddel ellentétes olvasmányokat olvass, ilyen társaságba járj, mert nem vagy még annyira jártas a hitben, hogy minden kérdésre válaszolni tudj, s így ezek megzavarnak. Ha mégis szükségesnek látszik, hogy hitedet zavaró dolgokkal foglalkozz, vagy ha kérdések merülnek föl benned, fordulj tanácsért hitoktatódhoz vagy másvalakihez, aki járatos a hit dolgában.
- A hit tettek nélkül halott. (Jak 2,17) A hit csak akkor marad élő, ha szerinte élünk. Hitünk iránti legelső kötelességünk tehát az, hogy válaszoljunk Istennek, aki megszólít bennünket; és megvalósítsuk azokat az igazságokat, amelyeket beláttunk. Aki ezt teszi, az elmélyül hitében. Aki ezt nem teszi, az csakhamar a korábban belátott igazságokat is megtagadja..
 

Miért szolgálsz?

"Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jócselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Efézus 2:10, MBT)

Mindegy, hogy a gyerekeid 5 vagy 50 évesek: tudniuk kell, hogy Isten szolgálatra teremtette őket. Isten élő Igéje így ír erről: "Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket a Krisztus Jézusban, hogy jó dolgokat vigyünk véghez. Ezeket a dolgokat Isten már előre elkészítette, hogy ez legyen az élet útja a számunkra." (Efézus 2:10, egyszerű fordítás)
 
Az egyik dolgunk a mennyben az Isten felé végzett szolgálat lesz. Akkor vajon mit várhat tőlünk Isten itt a földön? Azt akarja, hogy gyakoroljuk a szolgálatot.
 
Bátorítanunk kell a gyermekeinket arra, hogy kezdjenek el szolgálni mások felé Isten nevében. Ha itt a földön nem tanuljuk meg, hogy hogyan szolgáljuk Őt, hogyan készülünk fel a mennybéli szolgálatra?
 
Meg kell tanítanunk a gyerekeinknek, hogy Isten céllal küldte őket a földre: azért, hogy nyomot hagyjanak a világban, és nem csak azért, hogy teret foglaljanak a TV, vagy a videojátékok előtt. Csak ha odaadjuk az életünket, akkor találjuk meg annak igazi értelmét. 
 
Mi lesz a nyom, amit hagyunk magunk után? Mi lesz a gyermekeinké? Segítened kell a gyerekeidnek megválaszolni ezt a kérdést. Mit fognak visszaadni abból, amijük van? Hogy fogják használni az Istentől kapott tehetségüket? Arra fogják-e használni, hogy maguk profitáljanak belőle, vagy arra, hogy másoknak segítsenek?
 
A társadalomban mindenhol arra biztatnak, hogy a magad javára használd a tehetségedet. Szerezz sok pénzt, aztán menj nyugdíjba, élj kényelemesen, és végül halj meg. Ez az álmunk. Pedig valahol mélyen érezzük, tudjuk, hogy ennél többre vagyunk teremtve. Tudat alatt érezzük, hogy van valami ennél nagyobb cél. Ez pedig az a mély vágy valahol legbelül, amit talán próbálunk eltakarni a félelmeinkkel vagy a bukásainkkal, de mégis eltörölhetetlenül ott marad: a vágy arra, hogy nyomot hagyjunk magunk után.
 
Mi lesz az a nyom, amit te hagysz az életeddel? A Biblia erre szólít fel: "Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai." (1 Péter 4:10, MBT)
 
Segíts a gyerekeidnek abban, hogy felfedezzék a saját lelki ajándékaikat, szívüket, képességeiket, személyiségüket és tapasztalataikat, hogy kitalálhassák, miben jók. Ez az egyik legnagyszerűbb dolog, amit egy szülő tehet ahhoz, hogy segítsen a gyerekének megtalálni, mivel tud valódi nyomot hagyni a világban. 
 
Segíts a gyerekeidnek meghatározni önmagukat ebben a kérdésben: "Mit szeretnék inkább az életben: adni vagy kapni?"